Érdekességek a hallás világából

Klári nem tétovázott; egy határozott mozdulattal lehúzta a fóliát az elemről és behelyezte a hallókészülékbe (vagy, ahogy ő hívta, a fülhallgatóba). Gondosan az asztal fölé hajolva tisztította meg a készüléket és cserélte az elemet, még a vastag szőnyeget is odahúzta a lábához, hogy ha leejtené, ne sérüljön meg.

Ám akkor megtörtént a baj. Ahogy feltette füle mögé a készüléket, az egyszerűen néma maradt. Klári reflexből az elemajtó után nyúlt (előfordult már, hogy elfelejtette bekapcsolni), de az pontosan a helyén volt. Lemérte az elemeket, azokban sem talált hibát. Akkor jutott eszébe a pénztárcája, melyben az első Pannon Halláscentrumokba tett látogatás óta gondosan őrizte a névjegykártyát. Tárcsázta a névjegyen látott telefonszámot, majd nem sokkal később kilépett lakása ajtaján. Akkor nyugodott csak meg, mikor beért az üzletbe. Tudta, hogy a Pannon Halláscentrumoknál nem csak kedves fogadtatásra, de szakszerű segítségre is számíthat. Ezúttal sem kellett csalódnia. Miután az audiológus felmérte a helyzetet, egy pumpával fújta át a „fülhallgatót”, s láss csodát, az egyből vidáman sípolgatni kezdett. „Működik” – gondolta Klári megkönnyebbülten. Mint kiderült, a problémát (a hirtelen jött felmelegedésnek köszönhetően) a csőben lecsapódott pára okozta.

- De hogyan tudok ez ellen védekezni? – aggodalmaskodott. – Nem szeretnék minden időjárás változáskor aggódni, hogy mikor lesz tényleg komoly a gond.

A válasz megnyugtatta: számos termékük létezik a hallókészülék tisztítására és szárítására, melyekkel elkerülhetők az ehhez hasonló kis „balesetek”. „Ez nem csak szárít, hanem UV-fénnyel fertőtlenít is”- mondta az akusztikus. Új szerzeményével a táskájában Klári magabiztosan ment haza. Hallgatta a madarak csicsergését. 

Itt megtekintheti tisztító-és ápolószereinket